Hat irodaház, több mint negyvenezer bútorral berendezve, fél év alatt
6 épület, többszintes kivitelezés, 108 910 m², egy rendszerben
A projekt keretében hat irodaház teljes bútorozásában vettünk részt, rövid, feszes ütemezés mellett, párhuzamos kivitelezési szakaszokkal.

A beruházás összesen 108910 m² irodaterületet érintett: 8016 darab munkaállomás, valamint közösségi terek, tárgyalók, lounge- és rekreációs zónák teljes berendezésével. A projekt volumenét jól mutatja, hogy a helyszíni installálás 24 hét, azaz 5,5 hónap alatt zajlott, amelyet kiterjedt egyeztetési folyamat előzött meg; a teljes megvalósítási idő – az előkészítéssel együtt – összesen 10 hónapot vett igénybe, összehangolt logisztikai és szervezési háttérrel támogatva.
„Egyszerre kellett kézben tartani a teljes folyamatot, miközben a részletek szintjén is azonnali döntésekre és beavatkozásra volt szükség. A siker alapját a részletekig kidolgozott előkészítés, az átlátható kommunikáció és a napi szintű, precíz koordináció adta. Így vált a komplexitás kezelhetővé. Mert a valódi irányítás nem abban mérhető, hány embert mozgatunk, hanem abban, hogy bármely ponton képesek vagyunk-e magunk is a rendszer részévé válni.”
– Kovács Péter, Senior Projektmenedzser, Westwood Group

A bútorozási munkákat általában megelőző folyamatok – a festők, gépészek és egyéb kivitelezők munkái – ezúttal párhuzamosan zajlottak. Hat különálló épület, eltérő műszaki paraméterekkel, különböző bérlői igényekkel és egymással párhuzamos átadási határidőkkel olyan helyzetet teremtett, ahol a koordináció kulcskérdéssé vált, és minden ütemezési döntésnek súlya volt. A projekt során mindösszesen 40 906 darab bútor, 7 különböző gyártótól került leszállításra és installálásra, 188 kamionnyi szállítással.
Ekkora lépték mellett a projektmenedzsment a folyamat gerincévé válik. Az előkészítési fázisban kidolgozott részletes ütemtervek, szállítási sorrendek és helyszíni organizációs stratégiák biztos alapot teremtettek a kivitelezéshez. Az építési munkák és az installálás precíz összehangolása fegyelmezett, átlátható működést kívánt, ahol minden döntés időben és térben is pontosan illeszkedett a teljes rendszerhez. A hat irodaház összehangolt bútorozása rövid idő alatt valósult meg, magas szervezettséggel, kontrollált folyamatok mentén.
Számunkra ez a projekt nemcsak kivitelezési folyamat volt, hanem kreatív megoldásokat kívánó feladat is: a minőség nem a végén dől el, hanem az előkészítés során születik meg. Tudatos tervezéssel, fegyelmezett szervezéssel és következetes szakmai fókusszal a komplex projektek nem kockázatot, hanem jól irányítható rendszert jelentenek.
Meggyőződésünk, hogy a szükséges termékek biztosítása önmagában
nem elegendő – a valódi értéket a mögötte álló szolgáltatás és szakmai gondolkodás adja. A projektmenedzsment, a koordináció és a részletek iránti érzékenység ugyanúgy része a munkánknak, mint maga a termék.
„Megtisztelő számunkra, hogy a szállodai fit-out kivitelezésben szerzett tapasztalatunkra építve az eddigi legnagyobb irodafejlesztési projekt megvalósításában részt vehettünk. Büszkék vagyunk arra az útra, amit eddig bejártunk, és hisszük, hogy a részletek iránti érzékenység, a minőség és a használati élmény iránti elkötelezettség – az irodai környezetekben is valódi hozzáadott értéket teremt.” – Harry Xiao, CEO, Westwood Group

-
Teljes projektidő: 10 hónap
-
Helyszíni installálási időszak: 5,5 hónap
-
Berendezett irodaházak száma: 6
-
Összes irodaterület: 108 910 m²
-
Telepített munkaállomások száma: 8 016
-
Közreműködő gyártók száma: 7
-
Lebonyolított szállítások: 188 kamionnyi szállítmány
-
Installált bútorok száma: 40 906 db



